A KÉPSOROK / oeuvre katalógus olyan csoportokba sorolja a műveket, amelyeken keresztül egyes témák és technikák (stílusok) iránti preferenciáim világosan kitűnnek. A művek keletkezésének kronológiájában nem kereshető stiláris-technikai következetesség; minden képhez – a kezdetektől fogva – találtam adekvát előadási formát.
A „KÉPSOROK”: festményeim jegyzéke; köztük csak néhány személyes tartalmú (önálló képértékű) grafika szerepel. (Egyelőre) kizártam a közlésből a kiadás előtt álló „A paraszt lába” című traktus tanképeit.
1974 és 1990 között pályám megszakadt, ebben az időben egyetlen mű sem született.
A „Redukció” a pályakezdés konstruktív alapvetését és vissza-visszatérő (kedvlelő) ujjgyakorlatait mutatja be.
A „Metafizikus Groteszk” képei az újbóli pályakezdés rövid szakaszának reprezentációja.
A „Végtelen történet” meséje magántörténelmem eseményeit idézi és értelmezi. Eredetileg nem készült „sorozatnak” de az ötven évnél hosszabb, nagyjából azonos érzékenységű tapasztalás véletlenszerű reflexiói végül életanalóg műegyüttessé vonták össze.
Az „Életfonák” képei szintén évtizednél hosszabb idő alatt értek össze groteszk történetté. Hasonlóan a biedermeier „életút” képek szándékához, bemutatja azokat az életstációkat, ahol döntéseink nyomán a kis lépések tévedései sorssá válnak.
A „Dolce far niente” egykori „a day off” kiállításom mottóját gondolja tovább: Az ember akkor sem tudja mit csinál, ha csinál valamit. Hát még ha nem is csinál semmit. A „Többek között” szintén egy régebbi kiállítás alapgondolatát szálazza tovább, széteső és kiürülő kapcsolatok felett borongva: ugyan mért romlik egyre minden?
A „Szép gond” az élet és a művészetek összefüggéseinek kérdéseit elemzi, az OFF a sorozatba egyelőre nem illeszthető képek várólistája. A „TOP Private” személyes művész-élet beszámoló, a „Kezdet” saját pályám állomásainak „első” képeit sorolja.









