Nézd az arcokat! Csupa kínos mosoly, feszengés, mindenhol kellemetlen társaság. Mert itt mindenki báb, héj, üres porhüvely. Ezek lelketlenek, mert csak a rossz lelkületűek furcsa másai. A képekből legalább egy kacsintana ki, legalább az egyik grimaszolna úgy felénk, hogy vele együtt cinkosként lelepleznénk ezt a bábpanoptikumot. Feloldaná azt a feszengő nyugtalanságot, ami a karikatúrákból árad.

Analizálj! Hívogatnak a képek, a tudós társaság egymással paroláz. A bölcsek maszkabálján nyelvelhetsz az álarc mögött, kitárhatod bensődet a vallomások színpadán. Lépj be a képbe és boncold, orvosold a Nagy Konstrukciót, amellyel fátylat boríthatsz minden műre, hibernálhatod a teremtő indulatot. A Nagy Műnek a lelkét, erejét így már nem kell keresned, tudós lehetsz. Konstrukciód már kilóg a semmibe, kilóg a képkereten. S te, festő, viseld a síkba vetettség kínjait, esszenciákat kutatva te is a semmit markolod. Itt, az ideológiák maszkabálján a művész szerényen figyel, csak kellékes. Cél nélkül minden eszme elhülyül, céllal minden eszme elfajul, s a szent együgyűséget már észre sem veszik. A ravaszság motorja hajtja a bábokat, ikonográfiájuk, mint kabát, cserélhető. Ez a játék hová fajul, nem tudod, reméld, hogy csak merő fikció. A hermeneutika hét fátyla mögött még mit találhatsz, nem tudod. Mindenhol ott a kísértő kígyó, végtagok mozgásában, a színpadi függöny redőiben, a vonagló tárgyakban. A naiv képek diabolikusságától zavarba jössz, képen kívül valahol a művész keserűen kacag. Illúzió az egyik réteg és kifeslik alóla egy másik káprázat, s az utolsó réteg az istentelen fekete űr.
Eszmék hamis portékáit vásárolod. Mindent megkapsz, már mindent a fogyatékosságodhoz igazítanak. Protézisek polcán szabadon válogathatsz, mindent mindennel kombinálhatsz. Látogasd sűrűn a félreértések tárházát, a Mammon katedrálisaiban is minden héten lecserélik a vásári szentek kollekcióját. A szemérmesség mögött itt már a sikamlós kéj ravasz kígyója lapul, a test gépi rángása virtuális mutáns. A katalógusból társadul egy gólemet választottál, s a szent nászra kifényesíted szkafandered. A jövőtől ne félj, minden cserélhető, a lényeg, a fallosz is rugalmas, képlékeny etalon. Így pórázon vezetheted sorsod, s jövőd. Ott a próbafülke, próbababa, próbamama, próbapapa.
A művész végleg elbúcsúzott a kimért nyugalmak világától, s mint a bölcsek, bővíti testének auráját, csak így emelgetheti búcsúzóul a semmi kalapját. Naiv széplelkek festője – gondolod naivan-, és gyanútlanul hagyod magad félrevezetni, akár a Vámos Rousseau, de amíg a vígan hegedülő vámszedő még a hóhérok arcára is kedvességet csempészett, itt nem találsz bájos formát, varázslatos éjszakát. Nézd a stílust, ezt a morbid szecessziót,a vonalak kínosan precíz félrefogalmazását, amiből ezek a dülöngélő részeg képek teremnek. Mert itt nincs egyenes, nyugodt horizont, nincs gerinc, nincs nyugalom. Naivitás és ítélkezés párosul, együgyű és bíráskodó próféta egy személyben. Ne félj, Ő csak egy kegyetlen mesemondó.