GELLÉRT KIS GÁBOR: Laudáció a dinnyék földjén (Ősi László Fizetett ünnep-képsorozatának Csoda a téren című képéhez)

Csoda a téren (Királyteszt) 2002 olaj, farost 60x80cm
Csoda a téren (Királyteszt) 2002 olaj, farost 60x80cm

Ha a dinnye álcája a dinnye, akkor közeleg a világvége. A dinnye-lét valaminő metamorfózisa még kecsegtethetne azzal a reménnyel, hogy esetleg ormányos menyétként visszaveszi a természettől, amit az elvett tőle. Erre azonban viszonylag kevés az esély. XIX. Henrik király egy ízben azzal lepte meg az udvart, hogy a szokásos álarcosbálon XIX. Henriknek öltözött. Ő maga rendkívül kifinomult trükknek vélte, hogy álarcát – amelyet ügyes udvari maszkmestere gipszminta kiöntése után a király vonásaival festett képmássá – az arca elé rögzítette. Amikor belépett a bálterembe – szándékoltan nem utolsónak – óriási taps fogadta, sőt néhányan komikus meghajlásokkal köszöntötték, mintha nem is az igazi királyt illetné az üdvözlés. Őfelsége azonban senkihez sem szólt, beállt a várakozó sokaságba, és érdeklődéssel fordult a faragott ébenfa ajtó felé, ahonnan a királynak az udvari etikett szerint be kellett volna vonulnia a terembe. A karmester, mikor észrevette a királyt, már lendítette is pálcáját, de a mozdulat befejezéseként le is intette a zenészeket, hiszen nem tudta, hogy a címzettnek szólna-e az alkalomra komponált himnusz. Minden eshetőségre készen azonban a karját a magasban tartotta, amitől vicces szoboralakot formázott. A vendégsereg egy ideig körülrajzotta Őfelségét, miután azonban semmiféle visszajelzést nem kaptak – a királyi álarc mögött megbúvó király csak bólogatott és hallgatott -, fecsegtek és kacarásztak. Ám nem telt el sok idő, a kétség nyomasztani kezdte a bálozókat. A csapodár udvarhölgyek kíváncsi keze lecsúszott a férfiölek magasságából, a ficsurak nem cirógatták tovább hölgyeik nyakát. A bálteremre csakhamar kínos csönd terpeszkedett. Teremtett lélek nem tudta, a király van-e ott, vagy valaki más, ennélfogva kérdéses volt az is, beszélhet-e, vagy sem. Ha csakugyan Henrik búvik meg az álarc mögött, akkor nyilvánvalóan egyikük sem szólalhat meg engedély nélkül, ám ha mégsem ő az, miért van ott? Roppant ízléstelen tréfának tartották, hogy valaki a királynak öltözik. A terem hátsó oszlopai közt az egyik főrend egyenesen kikelt magából, imígyen füstölögvén feleségének: micsoda pimaszság, hogy egy vendég a királynak maszkírozza magát. De csak nagyon halkan kelt ki magából, mert egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a király álarca mögött nem a király rejtőzik. XIX. Henrik eközben azon morfondírozott, miként elegyedhetne szóba a vendégekkel anélkül, hogy a hangjával leleplezné magát. De semmi nem jutott az eszébe. Nem ismert idegen nyelveket – latin tanulmányaiból is csak az maradt meg: iod licet bóvli -, nem beszélte országa egyetlen tájszólását sem, végül arra az elhatározásra jutott, hogy csöndben hallgatózik. Igen ám, de épp ekkorra némult el a népes csarnok, ezért egymás csöndjét hallgatták; a király kíváncsiságból, a vendégek félelemből. Rövid fél óra elteltével egy ifjú grófnő – történetesen Őfelsége egyik ágyasa – ájulást mímelt, és kivitette magát a palota elé, ahol sürgősen kocsijába ült és hazahajtatott. Az országbíró – hogy hogy nem – elszakította aranyszállal kivarrt kabátját az egyik kandeláber réz akantuszában, majd – zavart tettetve – azt mondta a körülötte állóknak: mégsem állhatok Őfelsége elé szakadt kabátban. Asszonyával sietve távozott. Többeknek rögvest halaszthatatlan megbeszélnivalójuk támadt az országbíróval, és követték. Summa summarum, a hivatalos kezdési időpont után alig több mint egy órával XIX. Henrik ott állt a bálteremben csupán legszűkebb udvartartása által övezve. A karmesterről már patakokban folyt a víz, mert nem merte leengedni a karját. A király bosszúsan levette álarcát, mire a karmester felszabadultan beintett a zenekarnak, ám az udvarmester azonmód le is állította. XIX. Henrik leült egy zsámolyra, nézegette az álarcot egy ideig, de már arcmásához sem volt kedve szólni. Utóbb sóhajtva csak annyit mondott: milyen kár, hogy ebben az országban senkinek nincs humorérzéke. Így vagyunk a dinnyékkel. Humorérzékükkel együtt dinnyeazonosságukat is elveszítették, midőn dinnyének maszkírozták magukat; dinnyei nembeliségük leglényegét árulták el azzal, hogy dinnyeálcát öltöttek, pedig hát, lássuk be, dinnyének lenni amúgy sem csúcskarrier. A dinnyének maszkírozott dinnyék másra már nem is képesek, mint azokra a dinnyékre figyelni, akik embernek álcázzák magukat. Mindazáltal az antropomorf dinnyék mély identitásválsággal küszködnek, mert dinnye mivoltuknak már régóta nincsenek tudatában, az emberek ennek ellenére csak dinynyeszámba veszik őket. Emberek közt ők a dinnyék, dinnyék között ők a másság. Már nem várnak arra, hogy jön egy markos kéz, amely széles késsel körülmetéli őket, sőt; ha ez mégis bekövetkezik, a kifolyó dinnyeléről úgy emlékeznek meg, mintha vérüket ontották volna. Zöld héjukat ruházatnak mondják – a címke rajta 4 YOU -, és harcos természetvédői elkötelezettségükkel magyarázzák a színét. Gömbölydedségüket az egyoldalú, génmanipulált táplálékokkal, a gyalázatos vízminőséggel és az UV-sugarak gátlástalan légköri hatásaival hozzák összefüggésbe. Hovatovább szezon idején még az is előfordul, hogy gépkocsijukkal megállnak az országút melletti dinnyeárusnál, és alkudoznak. Meg nem erősített rendőrségi hírek szerint az ország több pontján megtörtént, hogy egy-egy ilyen alku után a dinnyék felkapták az eladót, és kocsijuk csomagtartójába dobva elporzottak. A fülbe súgva terjesztett hírek tizennégy és fél eltűnt dinnyeárusról számoltak be. Kideríthetetlen, hogy maradhatott meg a tizenötödik másik fele, de arról mint megbízható fogorvos-asszisztensről duruzsol a szájhagyomány. Jellemző módon a közvélekedés először a külföldi, majd a hazai titkosszolgálatok akcióját orrontotta a titokzatos eltűnések nyomán. A kereskedelmi televíziók másfél órás vitaműsorokban szólaltattak meg tudós szakértőket arról, hogy igenis kialakulhat, sőt az életre veszélyes méreteket is ölthet, ha valaki függővé válik a dinnye fogyasztásától. A parlamenten kívülre rekedt pártok tömegdemonstrációt szerveztek, ahol a szónokok a kormány érdekében elkövetett manipulációval vádolták a kereskedelmicsatornákat, leplezendő a dinnyeárusok eltűnése körüli botrányt. Az igazi botrány azonban akkor tört ki, amikor egy éles gyerekhang a szónok pillanatnyi csendjébe azt visította bele: – Nagyííí, a dinnye beszél! A parlamenti pártok szembeötlően kerülték a témát, az újságíróknak azonban feltűnt, hogy az Országgyűlés büféjének kínálatából egyszeriben hiányzik a dinnye. Elterjedt, hogy a házelnök tiltó határozatot hozott, de ez bizonyítatlan maradt, noha a legnagyobb bulvárlap főszerkesztője ingyen abortuszt ígért annak a büféslánynak, akit a miniszterelnök egyik testőre ejtett teherbe, csak mondjon valamit. A lány azonban egyre a fejét ingatta. A kortárs szakirodalom által melon syndromenak nevezett jelenség kutatására, a betegség megelőzésére és kezelésére hamarjában intézetek jöttek létre, amelyek megállapodtak a nemzetközi együttműködésben; azonban a Fülöp-szigeteket ebből kizárták, miután az első konferencián, épp Manilában, a vacsorához dinnyét szolgáltak fel, amit a résztvevők felháborító és aljas provokációnak minősítettek. Megjelent az első tudományos igénnyel megírt összefoglaló tanulmány is, amely arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a magtalanság a dinynyék esetében inkább előny, mint hátrány. Az embernek álcázott dinnyék rasszizmussal vádolták meg a szerzőt, bíróságért kiáltottak, és ráfogták, hogy az élelmiszerkereskedelmi multik szemérmetlen fogyasztási diktatúráját kiszolgáló ügynök. A The Morning Post leleplező cikket közölt, amelyben azt részletezték, hogy a jámbor tudós anyósa az élelmiszertőzsdén nagy összegben játszott a dinnye árcsökkenésére, ami be is következett. A tudósítást átvette egy konzervatív magyar lap, bár a másnapi helyreigazítást már nem közölte. Kiderült ugyanis, hogy a tudós nőtlen. A szezon múltával eltűntek az út menti dinnyehalmok, a kora őszi divat egyébként is a kelkáposztának kedvezett: a kalapok és a ruhák mind hólyagos-fodros modellek, kizárólag kelkáposztazöldben. Miért, miért nem, az újszülött fiúk közül egyre többen kapták a Lőrinc nevet – köztük a büféslány és a testőr gyermeke is. Az embereknek maszkírozott dinnyék különösebb nehézség nélkül integrálták az embereket, közös utódok nemzésének és fogamzásának elhárultak a genetikai akadályai, immár békességes zűrzavar honol a világban. Csak a dinnyének álcázott dinynyék élik át az apokalipszist, és alig néhány félrerakott mag nő palántává a fóliák alatt. A feltámadásra várnak. Kelt Pest-Budán, Kisasszony havában anno MMII.

Szeretettel és barátsággal a piktornak: G. K. G.