élet

Géczy Julianna és Ősi Ferenc gyermekeként 1947-ben Budapesten születtem.

Az ifjúkori lázadás középiskolásként ért utol. Tizenhat éves koromban (akár a két gimnáziumi évet is veszni hagyva) át akartam iratkozni a Képzőművészeti Gimnáziumba, ám Hamza mester szüleimet meggyőzve elérte, hogy letegyek róla. Azonban addigra visszavonhatatlanul elköteleztem magam a művészi életpálya mellett, minden mást (polgári egzisztenciát is beleértve) alárendeltem ennek a célnak. Érettségi után olyan munkákat vállaltam, amelyek megfelelő szabadságot (szabadidőt) hagynak a felkészülésre, később magára az alkotótevékenységre.

1965-67-ig a budapesti Műszaki Egyetemen dolgoztam kiváló tudósok között, laboránsként az oktatáshoz szükséges demonstrációs táblákat készítettem. 67-ben ismertem meg későbbi feleségemet, Szabó Ágnest, aki akkoriban fiatal Iparterves építészként olyan progresszív értelmiségi társaságokba vitt, ahova magamtól bizonyosan nem jutottam volna el. 69-ben összeházasodtunk, 77-ben született Bulcsú fiúnk. 67-69-ig sorkatonai szolgálatomat töltöttem.

A leszerelés után egy híradástechnikai vállalatnál kaptam leltározói munkát, majd a Belkereskedelmi Minisztérium számítóközpontjában vállaltam sok szabadidőt biztosító raktárnoki állást. Vagy két évet itt is eltöltöttem, amikor 1972-ben atyai jóbarátom, Biai Föglein István festőművész tanácsára jelentkeztem a Bizományi Áruház Vállalathoz, valami olyan állás reményében, ami mégiscsak közelebb áll a művészethez, mint a raktárnokság. Fel is vettek – raktárnoknak. Előképzettségem, ismereteim gyors előmenetelt biztosítottak; 75-ben bútorbecsüsi oklevelet szereztem, 79-ben pedig felkértek a leendő becsüsök oktatására. A vállalat felkérésére 1980-ban írtam egy közel 300 oldalas tankönyvet, amit költségkímélés miatt saját rajzaimmal illusztráltam, egy-egy kallódó példánya mostanában árverésen kel el. 88-89-ben a Lakáskultúra című folyóirat számára szállítottam az „Erről jut eszembe” rovat klasszikus lakberendezési alapelveket értelmező cikkeit, mellette néhány évig a Fővárosi Bíróság kinevezett szakértője voltam. 1990-től a Studio 1900 Galéria művészeti vezetőjeként közel száz kiállítás létrehozásával próbáltam meg néhány érdemes pályatárs előrejutását szorgalmazni, egyben szolgálni a kortárs-befogadás kilátástalan feladatát. Ugyanennek a célnak a megvalósításáért feleségemmel, Ágnessel megalapítottuk, majd évekig támogattuk az Enigma című művészetelméleti periodikát, amelynek elajándékozásáig pro bono művészeti vezetője voltam.

Az idő bőkezű volt velem, két élet lehetőségét is elém tárta. Az egyikben hagyott létezni az élet mellett, a másikban engedett dolgozni a pályán kívül.